Fiatalodtál.
De jól áll neked ez is.
Sajnálom,
hogy nem vagyok ennél is gyorsabb, erősebb, könnyedebb, szívem mélyéről
sajnálom. Tulajdonképpen ez a legnagyobb bánatom. Bár már totális K.O. állapotban, de még így is
teljes erőbedobással küzdök az árnyékaimmal, bár alig-alig ütöm meg a mércét
kis időre, azt is segítséggel. Nem panasz, csak infó. NEM panasz, csak DURVA
infók rólam, ennyi.
Szükségem
van Rád. De nem tudom, miért... Legkönnyedebben azt válaszolja a
tudatom erre, hogy szeretlek... Hogy mert SZERETLEK Téged! De nem akarom
becsapni Magamat, se Mást, és nem bízom az Egómban. Abban végképp nem! Szörnyű
ingoványos állapot, szörnyű! Miközben amikor épp beismerem, hogy semmi és senki
másra nem vágyom, csak Rád, és már azonnal bűntudatom is van emiatt, mert nem
akarlak a gondolataimmal megsérteni. Se Téged. Se Mást. Ugye érted.
Mégis, Te
vagy a lehető legnagyobb vonzás és taszítás együtt, egy időben az életemben. A
taszítás pedig, Barátom, csak és kizárólag az irántad érzett tiszteletből fakad.
Önmaga farkába harapott kígyó, s bár elég egyértelműen mélyeszti belém a
fogait, engem mégis bizonytalanságban tart. Beszorultam két valóság közé, mozdulni
sem bírok, talán ezért is van ez az egészségügyi összeomlásom is, mely során
hét napig az idő túlnyomó részében egyetlen milliméterre sem tudtam
megmozdulni, mert a poklok pokla csapott bele a csontjaimba és idegeimbe; a
létező leggonoszabb mérgek és vegyi anyagok haragjában foganhatna, olyan
pokolról beszélek: a valaha általam elképzelt legzsigeribb fajdalomnak a
tízszerese, húszszorosa. Kipreparált lüktetésként feküdtem a matracon, és a
világ legértelmetlenebb kérdésén töprengtem, Miért?
Minden erőmmel küzdök, hogy folyamatosan a legnagyobb félelmeimet meghaladva tudjak úgy kommunikálni, hogy senkinek se okozzak kárt, senkinél se sértsek határt, és mivel ez maga is egy félelem, ezért ezt a félelmet is kell leküzdenem, ahhoz, hogy tisztán kommunikáljak. És magától értetődő módon a világért SEM szeretnélek zaklatni, meg ilyenek!
Minden erőmmel küzdök, hogy folyamatosan a legnagyobb félelmeimet meghaladva tudjak úgy kommunikálni, hogy senkinek se okozzak kárt, senkinél se sértsek határt, és mivel ez maga is egy félelem, ezért ezt a félelmet is kell leküzdenem, ahhoz, hogy tisztán kommunikáljak. És magától értetődő módon a világért SEM szeretnélek zaklatni, meg ilyenek!
De azt
érzem, hogy az egész életemet készülök felszámolni, átalakítani Miattad, Érted.
És tudom,
ezek szavak.
És tudom,
itt vannak a testi fájdalmak is, amikkel még operálhatok tudatos-talanságomban,
de akkor is ezt csinálom, néha gyorsan, néha lassan, de minden erőmmel.
Be kell
ismernem saját Magam előtt is.
Lehet évek
kitérőjével, de akkor is ebbe az irányba haladok.
Igen, igen,
oké, nem meditálok eleget!
De
legalábbis igyekszem a legkevésbé szenvedős(1)
formáját megtalálni, ez talán nem bűn?! Amikor az ember erőt gyűjt épp hosszú
távra… És Neked még mindig, ebben a
percben is, ott a lehetőség azt játszani, hogy mégis átléptem a határt...
El tudod
képzelni, mekkora a súlya ennek az érzésnek? Mekkora teher?? Hogy ez akár lehetséges
egy hangybajusznyit is? El tudod valóban képzelni, mekkora teher? Főleg,
azokban a pillanatokban, amikor ÉPP csinálom... A testi inkvizíció lelki
megfelelője. Nem könnyű ám idelent.
***
(Épp most
vagyunk túl egy nagyon rövid megbeszélésén annak, hogy Te számomra nagyon
fontos, ha nem a legfontosabb történet vagy most életem minden vonatkozásában.)
***
Az aggódást
is vállalni kell, az utána következő töménytelen aggódást. Hogy talán a
barátságodat sem tartom ezzel tiszteletben, szemben a félelemmel, hogy mégis
csak ki kell tárnom a szívem, mert csak így találhat utat a Tiedhez. Másképp
nem, akár tévedek, akár nem. De tudomásul kell vennem, hogy a barátságodat
mindenképp kockáztatom! Tudom, hogy képes vagy átérezni, valójában milyen nagy
teher ez, olyan érzések mellett, mint hogy Te vagy a legfontosabb ember az
életemben.
Ezért
tömören csak ezt szeretném elmondani Neked:
Szeretettel
nézd el nekem kérlek, hogy olyan nehezen hiszem el azt, hogy ha teljesen
elhinném, akkor valóban igaz lenne a kétségbevonhatatlan legmélyebb fantáziám,
miszerint Te és Én összetartozunk. Nézd el, kérlek, még ha ez az egész maga is
csak az én fantáziám! (Utóbbi esetére a Másért való őszinte aggodalommal kell
számolnom, ami szintén szívből fakad.)
Ha úgy
találod, meg tudod tenni ezt nekem, az engem máris nagyon boldoggá tesz!
Nagy becsben
tartanám.
Szép
délutánt kívánok Életednek, Életemnek!
Puszi.
(1) És hát a leginkább szenvedősben vagyok. Valamit mégis rosszul csinálok…
(1) És hát a leginkább szenvedősben vagyok. Valamit mégis rosszul csinálok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése